Keresés
Latogatóink
Ön a 24675 látogató! Utolsó frissítés: 2016-01-19 |
Az alapítványrólDomokos Gézának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Alapító elnöke és Tőzsér József könyvforgalmazó kezdeményezésére a Kriterion Alapítványt a 1991 július 11-én jegyezték be Bukarestben. Elnöke Domokos Géza, alelnökök: Edwiga Hauser és Gálfalvi Zsolt, főtitkára Delia Ruxandra Dinu. A romániai kisebbségek kultúráját ápoló Kriterion Alapítvány induló tevékenységi köre: könyv- és lapkiadás, nyomdaépítés, népművészeti műhelyek, tanfolyamok, ösztöndíjak, nemzetközi cserekapcsolatok. A Kriterion Alapítvány induló pénzügyi forrásai az 1989 után Magyarországról érkezett könyvadományokból származtak, amelyeket főként a Tőzsér József vezette csíkszeredai Könyvet postán szolgáltatás majd az időközben létrejött Pallas-Akadémia kiadó üzlethálózatán át értékesítettek. Az inflációs időszakra való tekintettel, összhangban a célkitűzésekkel, az Alapítvány ingatlanokat vásárolt Csíkszeredában és nekilátott a nyomdaépítésnek, illetve támogatta a jövőbeli nyomdaszemélyzet magyarországi iskoláztatását. Hogy közelebb kerüljön az építkezési munkálatokhoz, az alapítvány székhelyét 1992-ben Csíkszeredába helyezték át. 1994-ben Domokos Géza visszavonult a politikától, hazatelepült Sepsiszentgyörgyre és nagyobb időt szentelt a Pataki Imre ügyvezető igazgató, volt Hargita megyei prefektus vezette alapítvány tevékenységének. A Kriterion Alapítvány 375 millió lejes (korabeli adatok) beruházásából épült Alutus nyomdát 1995 május 20-án avatták fel és működtetésére részvénytársaságot hoztak létre. Az Alapítvány jövőbeni tevékenységét a nyomda piacgazdasági viszonyok között történő üzemeltetésének nyereségére, illetve két csíkszeredai ingatlanjának bérleményeire és pályázatokra alapozta. 1998-ban Domokos Géza alapító elnök új kuratóriumot nevezett ki, a testület tagjai: Hajdu Áron, az Alutus Nyomda igazgatója, Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója, Májai László ügyvéd, Márton Árpád képzőművész, Ferencz Imre és Székedi Ferenc újságírók. Májai László kivételével ugyanez a kuratórium vezeti jelenleg is az alapítványt, miközben Hajdú Áron majd Székedi Ferenc tevékenykedett ügyvezető igazgatóként. 2010-től újból Hajdú Áron az alapítvány ügyvezető igazgatója. |
Lorem Ipsum
Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting text
Lorem Ipsum dolor 2
A Lorem Ipsum részleteinek sok változata elérheto, de a legtöbbet megváltoztatták egy kis humorral és véletlenszeruen kiválasztott szavakkal, amik kicsit sem teszik értelmessé. Ha használni készülsz a Lorem Ipsumot, biztosnak kell lenned abban, hogy semmi kínos sincs elrejtve a szöveg közepén. Az összes internetes Lorem Ipsum készíto igyekszik elore beállított részleteket ismételni a szükséges mennyiségben, ezzel téve az internet egyetlen igazi Lorem Ipsum generátorává ezt az oldalt. Az oldal körülbelül 200 latin szót használ, egy maroknyi modell-mondatszerkezettel így téve a Lorem Ipsumot elfogadhatóvá. Továbbá az elkészült Lorem Ipsum humortól, ismétlodéstol vagy értelmetlen szavaktól mentes. |